Nemzetközi labdarúgás

Tizenöt hónapos eltiltást kérnek a Juventus edzőjének

A vád szerint Conte 2011 májusában a Siena trénereként tudott két mérkőzés eredményének a befolyásolásáról, mégsem jelentette a visszaéléseket, ezzel szabályszegést követett el. A FIGC tizenöt hónapos eltiltást kér Conte segítőjének, Angelo Alessiónak is.   

""

Az ügyet a FIGC fegyelmi bizottsága vizsgálja, amely augusztus 10-ig hozza meg döntését. Conte az ügy tisztázása érdekében szembesítést szeretett volna a rá terhelő vallomást tett játékossal, de ezt a testület elutasította.   

"Újabb támadás érte a klubunkat" – mondta Andrea Agnelli klubelnök, aki ezzel az úgynevezett calciopoli botrányra utalt, amelynek következtében – amikor játékvezetők lefizetésével manipulálták mérkőzések eredményeit – megfosztották a torinóiakat a 2005-ben és 2006-ban szerzett bajnoki címeiktől és a másodosztályba száműzték őket.   

""

A Sienát már szerdán elmarasztalták, a csapat hat büntetőponttal kezdi a Serie A 2012/2013-as szezonját. A bundabotrányban 13 klub 45 játékosa és néhány edző érintett az első osztálytól az alacsonyabb szintekig.